HAJRÁ PÉCSI VSK !

Saját rendezvényeink


2013. szeptemberében rendeztük meg először, a hagyományteremtő szándékkal életre hívott PVSK Kupa nemzetközi felkészülési tornát. Két korosztályban 6 hazai, és 2 horvát csapat vett részt az eseményen. A jó színvonalú mérkőzések mellett, a nemzetközi kapcsolatok építése, ápolása a cél, ezért azt tervezzük, hogy évről évre több csapatot hívunk meg a tornára, különböző országokból.

Gondoltunk a legkisebbekre is, akiknek korábban nem volt megmérettetési lehetőségük, hiszen az országos versenyrendszerek, csak U11 korban indulnak el. Lány szakosztályunkkal közösen, elindítottuk a PVSK Párduc-Panda Kupát. Az első évben még csak U10, majd a második évtől kezdődően U8 és U10 korosztályú csapatok részvételével zajlottak, zajlanak a versenyek. 10 partneriskolánk, közel 20 csapatának mintegy 200 tanulója pattogtat speciális, életkori sajátosságaiknak megfelelő könnyített szabályok szerint 5 hétvégén át.

Minden szezont a PVSK Kosárüneppel zárunk, amikor is valamennyi a PVSK-ban pattogtató gyerek, szülők, edzők, sportvezetők, felnőtt kosarasok lepik el a Lauber Dezső Sportcsarnokot. Ezen alkalmakkor több százan ünnepeljük jó hangulatban a mögöttünk álló kemény munkával töltött szezont, és eredményeit.

Az élet azonban nyáron sem áll meg, napközis kosárlabda élménytáborral várjuk a kicsiket, az Orfűi sporttáborban pedig a nagyobb korosztályok edzőtáboroznak június végéig. Júliusban szintén Orfű ad otthont a PVSK Képző Tábornak, ahol neves szakemberek 10 napon keresztül foglalkoznak intenzíven a jelentkezőkkel.

Iroda:

Pécsi VSK Férfi
Kosárlabda Utánpótlás
7622 Pécs,
Verseny utca 11.
Tel: 06 20 254-2619

Link:

www.pvsk-panthers.hu
www.pvsk.hu www.kosarsport.hu